„Azt hiszem, legtöbbször azt figyeljük, ahogy az emberek rendkívüli körülményekkel küzdenek” – mondja Craig Baldwin rendező a színészeknek, akik a belvárosi próbateremben gyűltek össze.

Kivételesen meleg októberi vasárnap délután van, és a csoport a Richard II utolsó próbájára gyűlt össze, mielőtt átmennek a technikai hétre az Astor Place Színházban. Miután végigjátszották a darabot szöveg nélkül, kényelmesebb ruhákat öltöttek, és most a terem „színpad jobb” oldalának megjelölt részén ülve, szövegkönyveiket és jegyzeteiket tartva, alig várják, hogy tovább hallgathassák rendezőjüket.

„A darab emberi oldala, hogy láthatjuk, miként reagálnak ezek a különböző emberek, ahogy országuk szétesik” – folytatja Baldwin. „Milyen döntéseket hoznak az emberek? Ki próbálja lerombolni az országot, és ki próbálja újjáépíteni?”

Éppen csak egy nappal korábban vonult végig New York hatalmas „Királyok Elleni” tüntetése az épület előtti sugárúton, kísérteties aktuálissá téve ezt a négyszáz éve írt darabot. Ebben a teremben egy király kétségbeesetten kapaszkodik a hatalmába.

A Richard II nem olyan darab, amelyet a nagyközönség – különösen az amerikaiak – jól ismerne. Shakespeare Henriad sorozatának első műveként az Angliát megrázó, többgenerációs polgárháborúhoz vezető eseményeket ábrázolja. A történet középpontjában Richard király áll – akit ebben a produkcióban Michael Urie alakít –, aki száműzi unokatestvérét, Henry Bolingbroke-ot (Grantham Coleman), lefoglalja a nemesi birtokokat, népszerűtlen adókat vezet be, és mélyen ellenszenvessé válik királysága erőforrásainak gyenge gazdálkodása miatt. Végül Bolingbroke megdönti és bebörtönzi Richardot – spoiler! –, aki cellájában meghal.

A kézenfekvő megközelítés lenne, ha Richardot távolinak és gyerekesnek ábrázolnák; hiszen mindössze tíz éves volt, amikor király lett. De ez az előadás „kiemeli, milyen nehéz királynak lenni” – mondja nekem Urie. (Ő és Baldwin régóta ismerik egymást: egy évvel eltérően végeztek a Juilliardon, és nemrégiben Baldwin rendezte Urie-t a Shakespeare Színház 2019-es Hamlet előadásában.) Urie Richardja, bár arrogáns és néha lekezelő, mégis sikerrel keltsen egy kis együttérzést.

Amikor a darabot utoljára játszották New Yorkban 2006-ban (a Public Theater által 2020-ra tervezett Delacorte előadást végül rádiójátékká alakították), Baldwin is a szereplőgárda tagja volt. (Hilton Als a New Yorkerben „lebilincselőnek” nevezte Baldwin Thomas Mowbray-ját.) A homályosan modern korba helyezett előadás Baldwin szerint egy izgalmas politikai drámának érződött. „Ez egy ország története, amelyet a vezető gazdag családok keserű hatalmi harcai szakítanak szét” – mondja Baldwin. „Az én fejemben olyan volt, mint egy cinematikus pszichodráma, hasonlóan a Successionhoz.”

Saját feldolgozásában Baldwin a darabot az 1980-as évek Manhattanjébe helyezte, és átrendeztette a szöveget úgy, hogy amikor először találkozunk Richardral, ő a börtöncellájából idézi fel a közelmúlt eseményeit.

„Azt kérdeztem magamtól, mi volt a jelenkori amerikai megosztottság, kapzsiság és erőszak előjátéka?” – mondja Baldwin. Ez a kérdés vezette a bulvárújságok uralta, a „Kapzsiság Jó” 1980-as évekhez: „Reaganomika, materializmus, túlzások és agresszív privatizáció.” Richardot egyértelműen queer karakterré is tette, akinek közösségét az AIDS-válság fenyegeti.

„Bizonyos értelemben Richard megteremtette tökéletes paradicsomát ezzel a queer választott családdal, uralva egy királyságot, és mindent megkapva, amire szükségük van” – magyarázza Urie. „Aztán mindent elveszítenek tőle.”

Urie és Baldwin után néhány évvel végzett a Juilliardon Pascal, aki most debütál az off-Broadwayen. Megdöbbentően szép, könnyedén mozog a teremben, néha magassarkúban parádézik a kijelölt „színpadon” (mindössze két héttel korábban ugyanezt csinálta a Chanel 2026-os tavaszi kifutóján), máskor szeretettel hajtja fejét egy színésztársa vállára.

Pascal és Ryan Spahn a "Richard II"-ben.
Fotó: Carol Rosegg

Pascal régóta csodálója Urie-nek, és nagyra értékeli tehetségét. „Annyira könnyű vele egy színpadon lenni” – mondja. „Ugyanolyan kíváncsi és nyitott, mint én.”

Kaliforniában született, de főként Chiliben nevelkedett Pascal – Pedro Pascal színész húga, akivel számos vörös szőnyegen is járt már –, aki a Juilliardra kerüléséig csak filmfeldolgozásokat és spanyol nyelvű változatokat látott Shakespeare műveiből. „Nagyon megijesztett. Elszigeteltnek éreztem magam, miközben olvastam és tanulmányoztam munkásságát” – mondja Shakespeare-ről. „De aztán rájöttem, hogy ez majdnem egy önálló nyelv. Amint a hangod és tested belelép ebbe a nyelvbe, részévé válsz ennek a színházi és irodalmi világnak. Teljes belemerülés kellett, hogy beleszeressek a nyelvbe.”

Miközben a Richard II-ben királynői szerepére készül, Pascal a Juilliardon játszott Gertrud-élményeit járja át. Mint Gertrud, a királynő is csendesen jelentős hatalommal bír. „Mindenki eszében ő van, érted? Főszereplő, de nem beszél olyan sokat” – jegyzi meg Pascal. „Annyira gazdag és összetett, annyira ellentmondásos és fájdalmas önkérdőjelek között lenni, ösztönöket követni, de el kell hallgattatni azokat.”

Pascal számára ez a Richard II előadás sokatmondó a jelenkor számára. „Ez a darab emlékeztetni fog bennünket a kérdésekre, amiket mindannyian feltevünk. Mi a létezés értelme, ha ennyi erőszak és káosz van? És mi az igazság? Nagyon egzisztenciális darab – és mi valóban egzisztenciális korban élünk.”

A Richard II előzetes bemutatókon van, a premier november 10-re van tervezve.

Gyakran Ismételt Kérdések
Természetesen Íme egy lista a Michael Urie és Lux Pascal Richard II előadásával kapcsolatos GYIK-ekről, amelyek újoncok és gyakorlott színházi közönség számára egyaránt hasznosak lehetnek.



Általános, kezdő kérdések



1. Kik a főszereplői ennek az új Richard II előadásnak?

Ebben a produkcióban Michael Urie játssza II. Richárd királyt, Lux Pascal pedig egy kulcsfontosságú mellékszerepben látható.



2. Nem ismerem a darabot. Miről szól a Richard II?

Ez egy shakespeare-i történelmi dréma egy angol királyról, II. Richárdról, akit unokatestvére, Henry Bolingbroke megfoszt trónjától. A történet a hatalom, identitás, vezetés és a királyok isteni jogának témáit járja körül.



3. Miért nevezik ezt az előadást mélyen személyesnek?

Mind Michael Urie, mind Lux Pascal egyedi személyes identitásukat és tapasztalataikat helyezik előtérbe. Urie kiemelkedő meleg színész, Pascal pedig transznemű színésznő, ami lehetővé teszi számukra, hogy a darab identitás és sebezhetőség témáit friss, hiteles módon fedezzék fel.



4. Mit jelent az, hogy "tökéletesen időzített a mai kor számára"?

A darab központi konfliktusa – egy uralkodó legitimitásának megkérdőjelezése, a nemzeti identitás küzdelme, valamint a hatalom és önmagunk folyamatosságának vizsgálata – közvetlenül tükrözi számos jelenkori politikai és társadalmi vitát.



5. Hol és mikor játszák ezt az előadást?



Példa válasz: A New York-i Classic Stage Company-ben játszák [dátumtól] [dátumig].



Mélyebb, haladó kérdések



6. Lux Pascal részvételével mi teszi ezt az előadást egyedivé?

Lux Pascal, egy tehetséges transznemű színésznő, erőteljes és árnyalt perspektívát hoz II. Richárd udvarába. Jelenléte és alakítása önmagában is kihívást jelent a klasszikus színház hagyományos nemi normáira, további jelentésrétegeket adva a hűség, identitás és szerepvállalás témáinak.



7. Mi Michael Urie kapcsolata Shakespeare-rel?

Bár főként komikus szerepeiről ismert olyan sorozatokban, mint a Csúnya csajok, Urie klasszikusan képzett színpadi színész, jelentős shakespeare-i tapasztalattal, ami lehetővé teszi számára, hogy technikai tudás és érzelmi mélység egyaránt jellemezze Richard összetett szerepét.



8. A Richard II mely konkrét témái a legaktuálisabbak egy modern közönség számára?

Kulcstémák közé tartoznak: