Nem egyszerűen "felfedezed" Mavis Gallantot; csatlakozol az olvasók kórusához, akik a novelláival való találkozás után szinte lelkesedéstől tombolva dicsérik, és úgy érzik, újraélesztették bennük az irodalmat, az olvasást, magát a nyelvet. Annyira magával ragadott egy igen rövid novella, az "Orphan's Progress", amely a The Uncollected Stories of Mavis Gallant (amely idén jelent meg) közepén bukkant fel, hogy rohantam az internetre, hogy többet megtudjak róla. Kiderült, hogy alig néhány hónappal korábban Margaret Atwood is lelkes dicsérettel illette ugyanezt a rövid, brutális remekművet. Mennyire brutális? "Amikor a nők furcsává válnak, az nagyon gyorsan történik," írja Gallant a novella nyitó bekezdésében. "Az első jel a ruhák és a haj iránti gondatlanság, és hirtelen mind prostituáltak." A szellemes Fran Lebowitz Gallantot "az angol nyelvű novella vitathatatlan mesterének" nevezte.

Azt mondani, hogy az "Orphan's Progress" ceremónia nélkül került a kötetbe, az félreértené ennek a könyvnek a célját. Ez egy ragyogó novellagyűjtemény, amelyből néhány örökre elveszett volna a szerkesztő, Garth Risk Hallberg regényíró elkötelezett munkája nélkül. (Az előszava egyszerre szerelmes levél, amely megszégyeníti ezt az esszét, és csodálatos kalauz a benne rejlő kincsekhez.) Bár Gallant munkáiból voltak más gyűjtemények is – köztük a Everyman's Library remek Collected Stories kötete –, ez a kötet olyan novellákat gyűjt össze, amelyeket korábban nem gyűjtöttek össze, vagy már nem voltak nyomtatásban.

Ez aligha meglepő, tekintve, hogy Gallant korának egyik legtermékenyebb novellaírója volt. Csak a The New Yorker számára írt 103 novellát – többet, mint Cheever, és majdnem annyit, mint Updike –, mégis jóval kevésbé ismert, mint ezek az óriások. Ennek oka lehet a neme, vagy az, hogy nem volt része az amerikai irodalmi életnek (Kanadában született, és 1950-ben, 28 évesen Párizsba költözött). Életéből egy jellemző anekdota illusztrálja a nők által tapasztalt kihívásokat a saját narratívájuk érvényesítésében: Amikor katonaférje visszatért a második világháborúból, elmondta neki, hogy Európába szeretne költözni. Amikor az visszautasította, a házasság véget ért, és ahogy később mondta: "élete hátralévő részében büszke volt rá, hogy a férfi főszereplőim többségében magát látta. És ez soha nem volt igaz!"

Kronológiailag rendezett gyűjteményekben gyakran követhetjük nyomon egy író fejlődését, kevésbé csiszolt korai próbálkozásait és az életrajzi szálakat, amelyek a felszín közelében futnak. Gallant valóban merít az életéből. Édesanyja négyéves korában zárdába adta, és árvákkal, kapcsolatot kereső lányokkal teli novellákat írt. Mivel maga is kétnyelvű volt, munkája érzékeny érzéket mutat az anglofonok és frankofonok árnyalatai és előítéletei iránt. A második világháború alatt egy montréali újságnál dolgozott, egy olyan tapasztalat, amely formálta a hatalmi dinamikák megértését. "Amint rájöttem, hogy a férfiak fizetésének körülbelül felét kapom," írja egy újonc riporterről szóló novellájában ("With a Capital T"), "úgy döntöttem, hogy a munka felét végzem el." Valójában szigorúbb volt önmagával, mint bármely szerkesztő, soha nem végezte el a munka felét. ("Tedd boldoggá," írta neki egyszer a New Yorker szerkesztője, William Maxwell, "küldj nekem novellákat.") Gallant soha nem ment férjhez újra, és nem szült gyermekeket. Novelláinak női szereplői gyakran mély bizonytalansággal tekintenek a konvenciókra – nem mint ikonoklatók, hanem mint rendkívül független egyének.

Gallant novellái az emberiség felfedezésébe merülnek, ügyesen mozogva a humor és a horror között. Egyedülálló mester – talán szellemében legközelebb Alice Munrohoz, mégis teljesen saját alkotó. Hogy még egy hangot idézzünk a rajongói kórusából: amikor Jhumpa Lahiri 2009-ben interjút készített vele, a regényíró kissé zavartnak érezte magát Gallant jelenlétében. Hősnőjéről Lahiri így emlékezett vissza: "Az utolsó pillanatban, mielőtt elmentem, elmondtam neki az egyetlen dolgot, amit érdemesnek éreztem mondani: 'Senki sem ír úgy, mint te.'"

Gallant úgy vélte, hogy novelláit nem szabad egymás után olvasni, és én idén követtem a tanácsát, megspórolva őket olyan időkre, amikor csalódott vagy inspirálatlan vagyok bármi más olvasmányomtól. Nincs jobb tonikum, nincs gyorsabb gyógymód a kiábrándulásra. Meghívlak, hogy csatlakozz.

Mentés a kívánságlistára
The Uncollected Stories of Mavis Gallant – 21 dollár a BOOKSHOP-nál

Gyakran Ismételt Kérdések
Természetesen. Íme egy lista a The Uncollected Stories of Mavis Gallant-ról és hatásáról szóló GYIK-ekről, amelyek úgy hangzanak, mintha valódi olvasók kérdései lennének.

Általános, kezdő kérdések

1. Ki volt Mavis Gallant, és miért fontos?
Mavis Gallant egy kanadai születésű novellamester volt, aki élete nagy részét Párizsban töltötte. Pontos, betekintő és gyakran szellemes ábrázolásaiért ünnepelik, amelyek a száműzöttekről, kívülállókról és az emberi kapcsolatok bonyolultságáról szólnak, ami a 20. század egyik legnagyobb novellaírójává tette.

2. Mit jelent az "Uncollected Stories"?
Ez azt jelenti, hogy ezek olyan novellák, amelyeket Gallant évtizedeken át újságokban, mint a The New Yorker, publikált, de soha nem gyűjtötték össze korábbi könyvei egyikében sem. Ez a gyűjtemény most először hozza őket össze, egy kedvelt szerző új anyagainak kincsesládáját kínálva.

3. Még soha nem olvastam Gallantot. Ez egy jó kiindulópont?
Lehet, de ez egy mély merülés. A gyűjtemény nagy. Sokan ajánlják, hogy kezdésként inkább egy válogatással, például a The Selected Stories of Mavis Gallant-tal próbálkozzunk, hogy megízleljük. De ha elkötelezett vagy, az összegyűjtött munkákba való belevetés egy izgalmas módja annak, hogy átéljük zsenialitásának teljes skáláját.

4. Mi az írásának hangneme vagy stílusa?
Gallant stílusa világos, megfigyelő és pszichológiailag éles. Nem kanalazza az érzelmeket, hanem finom részleteken, párbeszéden és irónián keresztül tárja fel azokat. Hangneme lehet gúnyos, melankolikus, együttérző és brutálisan őszinte – gyakran mindezt egyszerre.

Előnyök és hatás

5. Miért állítja helyre ez a könyv a hited az irodalomban?
A gyors cselekmények és egyszerű narratívák korában Gallant novellái figyelmet követelnek és jutalmaznak. Emlékeztetnek minket arra, hogy az irodalom páratlan mélységgel, intelligenciával és művészettel ragadhatja meg az emberi tapasztalat mély árnyalatait, bemutatva, mit érhet el valójában a novellaforma.

6. Mit nyerek ezeknek a novelláknak az olvasásával?
Mesterkurzust kapsz a karakterek megfigyelésében és a gazdaságos történetmesélésben. Örök témákkal találkozol, mint az elszakadottság, az emlékezet és a család. A legfontosabb azonban, hogy átéled a csendes elégedettségét annak, hogy olyan prózát olvasol, amely egyszerre gyönyörűen megmunkált és mélyen igaz.