Amikor a húszas éveim elején jártam, volt egy rövid időszak, amikor teljesen magabiztos voltam a testemben. Tinédzserként olyan vékony voltam, hogy csontosnak tűntem, és szinte teljesen lapos mellű voltam. Ráadásul alacsony is vagyok – 163 centi –, így fájdalmasan hiányoltam a hosszú lábakat. A saját szememben a csípőm túl széles volt, és a vállam is. Aztán 18 évesen késői növekedési ugráson mentem keresztül: kifejlődött a mellem, híztam egy kicsit, és 22 éves koromra a méreteim 35-22-35 lettek. Életemben először éreztem úgy, hogy úgy nézek ki, ahogy kell, és ez csodálatos érzés volt.

De 25 éves koromra a dolgok megváltoztak. A változás inkább mentális volt, mint fizikai. Átestem egy fájdalmas szakításon, és New Yorkba költöztem, ahol küzdöttem, hogy tisztességes munkát találjak, nemhogy publikáljak. Hirtelen stílusos, gyönyörű nők vettek körül, olyan ruhákban, amiket nem engedhettem meg magamnak. Ebben a helyzetben könnyű volt a külsejemen levezetni a frusztrációimat. Végül is a csípőm egy kicsit szélesebb lett, és még mindig fájdalmasan rövid lábúnak éreztem magam.

A testemmel való elégedetlenségem nem csak a külsőről szólt. Bár fitt voltam – hetente háromszor űztem egy harcművészetet, és nagyon erős voltam –, nem éreztem magam elég robusztusnak. Szemüveget viseltem, és sápadt bőröm volt. Egyszer „viccesen” „piskótaképűnek és négyszeműnek” neveztem magam. Ha évente többször betegedtem meg, nemcsak csalódott voltam amiatt, amit az életerő hiányának láttam; türelmetlennek, sőt dühösnek éreztem magam. Az ágyban feküdtem, dühösen a testemre, pedig bármelyik ésszerű ember láthatta, hogy a legjobbat hozza ki magából a gyógyulás érdekében. (Talán ez a korommal volt kapcsolatos – a húszas éveim végén és a harmincas éveim elején már aggódtam az öregedés miatt, és nem akartam egyetlen fiatalkori pillanatot sem az ágyban fekve elvesztegetni.) Megpróbáltam elfogadással ellensúlyozni ezeket az érzéseket, de a türelmetlenség mindig ott lappangott alatta.

Azt hittem, hogy ez csak rosszabb lesz, ahogy öregszem. De a negyvenes éveim elejétől kezdve az önkritika csendesen halványulni kezdett. Ennek valószínűleg sok köze volt az újonnan megtalált stabilitáshoz: nemrég mentem férjhez, építettem egy közösségi érzést, és a munkám erősebbé és magabiztosabbá vált. Az, hogy hogyan nézek ki, kevésbé lett fontos.

És amennyiben még mindig számított, a mércém reálisabbá vált. Nem sokkal azután, hogy betöltöttem az 50-et, a testemre néztem, és azt gondoltam: Ez jobb, mint vártam. Nem tudom, hogy valóban egészségesebb vagy erősebb voltam-e, de az életerőmet olyan módon éreztem, ahogy korábban nem. Talán profitáltam abból a sok félelemből az öregedéssel kapcsolatban, amit magamba szívtam – ahhoz képest, amire tanítottak, hogy várjak, amit kaptam, elég nagyszerű volt. Részben szerencse volt. A perimenopauza hormonális káosza során nem híztam, hanem fogytam, és a mellem valójában egy kicsit nagyobb lett. De a nagyobb változás a hozzáállásomban volt: többé nem követeltem magamtól semmi olyat, ami a tökéletességhez közelített.

Arra számítottam, hogy ez a következő évtizedben vagy úgy összeomlik, és valóban, a külsejem még kevésbé lett tökéletes, ahogy beléptem a hatvanas éveimbe. De aztán történt valami más, ami majdnem kárpótolt érte, ha csak az irónia miatt is. 64 évesen elmentem az orvoshoz egy vándorló fájdalom miatt a jobb csípőmben és lábamban. Egy MRI végül valami látszólag független dolgot tárt fel: súlyos gerincszűkületet. Az orvos elmagyarázta, hogy ez sok idősebb emberrel előfordul – azokkal, akiket a boltban látni, amint a bevásárlókocsira vagy járókeretre támaszkodnak. Az enyhe szűkület nem nagy ügy, a közepes kezelhető, de a súlyos esetek mások. Az orvos meglepődött, hogy fájdalom nélkül tudok járni, nemhogy egy olyan táncórát venni, ami nagy gerinchajlékonyságot igényel. Enyhe csodálkozással figyelve, ahogy egy testhullámot csinálok, a „várjunk és meglátjuk” megközelítést ajánlotta.

Néhány hónappal később úgy döntöttem, hogy második véleményt kérek egy gerincsebésztől. Az MRI-met nézve ez a komor, idősebb férfi merev arckifejezéssel azt mondta, hogy a gerincem egy „időzített bomba”, és hogy előbb-utóbb műtétre lesz szükségem. Előbb-utóbb. Megkérdeztem, hogy van-e más lehetőség a műtéten kívül. „Ó,” válaszolta, „könyörögni fog érte.” Megkérdeztem, hogy szerinte mikor kezdődhet ez a könyörgés. Az ő „megalapozott tippje”: négy éven belül, legfeljebb öt.

Öt évvel később, még mindig tünetek nélkül, úgy döntöttem, hogy csináltatok egy újabb MRI-t, csak hogy lássam, történt-e valami csodálatos javulás. És talán igen – ezúttal a diagnózis „közepes szűkület” volt a súlyos helyett. Ennek ellenére a háziorvosom azt mondta, hogy meglepő, hogy teljesen fájdalommentes vagyok. De a test „rejtélyes,” tette hozzá, és megtalálja a módját az alkalmazkodásnak. Talán nem lesz szükségem műtétre 80 éves koromig. Életemben először azt gondoltam: A testem csodálatos! Találékony és okos, és megállíthatatlan!

A következő három évben még kétszer történtek hasonló ijedelmek: A csípőm hirtelen fájt, amikor fel- vagy lementem a lépcsőn, ami miatt kínosan bicegtem; az Achilles-ínam fellángolt fájdalommal egy különösen intenzív edzés után. Mindkét alkalommal azt gondoltam: Oké, ez az – jó futásom volt, és most a hanyatlás keményen be fog rúgni. És mindkét alkalommal sikerült néhány héten belül megoldanom a problémákat.

Természetesen tudom, hogy a testem nem megállíthatatlan, és hogy a hanyatlás végül be fog következni. Valójában bizonyos szempontból már be is következett. Van egy ízületi gyulladásos vállam. Néhány reggel ízületi fájdalommal ébredek. És amikor magamra nézek, olyan dolgokat látok, amik elszomorítanak. Ennek ellenére 71 éves koromban úgy értékelem a testemet, ahogy nem tettem, amikor erősebb és vonzóbb volt. A legjobbat hozza ki magából azzal, amije van, és ez sokkal több, mint amit valaha lehetségesnek gondoltam volna.



Gyakran Ismételt Kérdések
Itt van egy lista a gyakran ismételt kérdésekről arról, hogy az öregedés hogyan lehet meglepően kellemes élmény, természetes hangnemben, egyértelmű válaszokkal írva.



Kezdő Kérdések



1 Mindig hallok az öregedés fájdalmairól és kínjairól Hogyan lehet ez egyáltalán kellemes

A kellemes rész nem a fizikai változásokról szól Hanem arról a mentális és érzelmi szabadságról ami gyakran a korral jár Kevesebbet törődsz azzal mit gondolnak mások jobban ismered magad és abbahagyod olyan dolgok hajszolását amik nem tesznek igazán boldoggá



2 Mi a legjobb része az öregedésnek amiről senki nem beszél

A leszarom faktor Végre megvan a magabiztosságod hogy határokat szabj bűntudat nélkül mondj nemet és csak olyan emberekkel és tevékenységekkel töltsd az idődet amik valódi örömöt okoznak



3 Az élet tényleg kevésbé stresszes lesz ahogy öregszel

Sokak számára igen A nyomás hogy bizonyíts a karrieredben partnert találj vagy tökéletes életed legyen gyakran elhalványul Már túljutottál a nagy mérföldköveken így a hétköznapi problémák kisebbnek és kevésbé sürgősnek tűnnek



4 Aggódom a magány miatt Az idősebb emberek magányosabbnak érzik magukat

Nem feltétlenül Bár a társas körök zsugorodhatnak a kapcsolatok minősége gyakran elmélyül Sok idősebb felnőtt azt mondja kevésbé érzi magát magányosnak mert tudatosabban választja meg kivel tölti az idejét és jobban értékeli az igazi kapcsolatot a nagyszámú ismerős helyett



Középhaladó Kérdések



5 Hogyan változik a boldogságról alkotott nézőpontod ahogy öregszel

Abbahagyod a nagy boldogság hajszolását és elkezded értékelni a kis boldogságot Ez a váltás mindennap elérhetőbbé teszi a megelégedettséget



6 Hallottam a poszttraumás növekedésről Az öregedés kínál valami hasonlót

Teljes mértékben Az öregedés ajándéka a perspektíva Túléltél szívfájdalmat kudarcokat és veszteségeket Ez ellenálló képességet épít és egy mély „ezt meg tudom oldani” érzést A múltbeli küzdelmekből szerzett bölcsesség kezelhetővé teszi a jelenlegi kihívásokat



7 Milyen váratlan előnyei vannak az öregedésnek amire az emberek nem készülnek fel

Kevesebb FOMO Őszintén abbahagyod az aggódást hogy lemaradsz bulikról trendekről vagy eseményekről

Jobb leszel a small talkban Kényelmesebbé válsz a csenddel és nem érzed szükségét hogy minden beszélgetést kitölts