Az intimitás valami rendkívüli – felfedi minden emberi élet egyedi szépségét. Az igazi közelség, amely mély kapcsolatból fakad, a csend ellenállásának egy formája. Megóv bennünket az idő könyörtelen menetétől, az élet bizonytalanságaitól és a modern társadalom nyomásától – annak egyhangúságától, felszínességétől, igazságtalanságától és erőszakosságától.

Szerencsém volt betérni emberek otthonaiba és életébe. Mindig kérdésekkel fogadtak: Ettél már? Hogy van a családod? Ezek nem pusztán udvariassági kérdések voltak – őszinte törődés jeleként szolgáltak.

Talán csak azok tudnak igazán jelen lenni mások számára, akik mély magányt ismernek. Végül is a fotográfia nem egy módja annak, hogy szembenézzünk a magányunkkal – és túllépjünk rajta közös pillanatokon keresztül, amelyek emlékké, sőt művészetté válnak?

Leginkább az érdekel, hogy a mindennapi életet úgy örökítsem meg, hogy benne élek, tisztelve az emberi érzelmek mélységét és sokféleségét. Minden találkozás csodálattal kezdődik, és idővel ez a csodálat mélyebb csodálattá válik az élet iránt, annak legtisztább, legőszintébb formájában.

Láttam újszülötteket első lélegzetüket venni, gyerekeket szülőkké válni, és szeretteket elmúlni. Ezek a pillanatok emlékeztetnek arra, milyen törékenyek vagyunk – mégis a megfotózott emberek szemeiben, arcán és gyengéd érintésében erőt és gyengédséget találtam, amely értelmet ad létezésünknek.

Ez a könyv szerelmes levél azoknak, akikkel találkoztam. A cím egy soromból származik, amelyet egy csendes vasárnap délután írtam Nápoly Rione Sanità negyedében – egy ritka, ebéd utáni csend órájában:

"A csend ritka ajándék ezeken az utcákon, de csendes kinyilatkoztatásában megtalálod az elfeledett emberiség nyers, határtalan lélekét."

Ez a mondat egyben célkitűzés és művészi látásmódom tükre lett.

Túl gyakran a Délről – különösen Nápolyról – szóló történetek zajra, sztereotípiákra és látványosságra építenek. De a lárma alatt ezeknek a közösségeknek az igazi élete eltűnik – olyan életek, amelyek gazdagok történelmi jelentéssel.

Az én munkám az ellenkező irányba halad. A A csend ajándék a szeretetről és magányról, életről és halálról, bánatról és örömről szól – de mindennél inkább az intimitásról. Ezeken a képeken keresztül megpróbálom visszahódítani az élet lényegét azokban a kapcsolatokban, negyedekben és családokban, amelyeket megismertem.

Az intimitásra összpontosítok, mert ahogy Simone Weil írta, a hétköznapi emberek közelebb állnak az igazsághoz, a szépséghez és az örömhöz, mint azok, akik sajnálják őket – még ha nem is mindig tudják, hogyan érjék el azt.

A könyv 2015 és 2021 között készült fotókat gyűjt össze Nápoly Rione Sanità, Cosenza Santa Lucia és Torre del Greco negyedeiből.

Az ötlet, hogy három projektemet egy könyvbe foglaljam, Cécile Poimbœuf-Koizumitól származik, a Chose Commune társalapítójától. Ő javasolta, hogy készítsünk valami újat, kifejezetten erre a formátumra tervezve. Az ötlet lelkesített – mindig is egyetlen történet fejezeteként tekintettem ezekre a munkákra.

— Ciro Battiloro

Ahogy átnéztük az archívumot, a szerkesztő azonnal felismerte a projektjeim közötti kapcsolatot. A közös szál az emberekhez és azok magánvilágához való közelségem.

Maga a könyv tervezése is ezt tükrözi. Olyan borítóanyagot választottunk, amely olyan érzetet kelt, mintha valami meghitt dolog lenne – puha, textúrázott, intim. A könyvnek élt, otthonos hangulata van – durva a szélein, mégis meleg, olyan hangvétellel, amely valahogy az otthon kényelmét idézi. Amikor kinyitod, egy régi nápolyi térkép fogad, mintha valami igazán különleges lapozgatnál. A képek természetesen folynak az oldalakon, ritmusuk tükrözi a bennük szereplő emberek testbeszédét.

A végén egy Erri De Luca által írt szöveg található. Erri-vel az Agerolában találkoztam, a "Cammino degli Dei" (Az istenek útja) túraútvonalán. Beszélgettünk a fotózásról és az éppen befejezés előtt álló könyvről. Miután megnézte a fotókat és a PDF-et, De Luca néhány nap múlva megírta a hozzájárulását.

A "vascio" egy tipikus otthon Nápoly történelmi negyedeiben, mint például a Sanità kerület. Ezek a kis, egyszobás helyiségek gyakran sötétek és a földszinten találhatók, eredetileg raktárhelyiségeknek épültek.

© Ciro Battiloro