Egy új hét kezdődik a London Palladiumban, ahol az Evita szereplői lábadoznak egy betegséghullám után. "Alig bírtuk végigvinni a múlt hetet," mondja James Olivas, aki Juan Perónt játssza. "Tartalékok léphettek be, és előadók vállaltak több szerepet is – olyasmit, amit korábban soha nem csináltunk –, csak hogy a műsor megtartható legyen. De mindannyian annyira tehetségesek, hogy végül minden sikerült."

Meglepő módon a közönség egyáltalán nem vette észre a színfalak mögötti káoszt. Jamie Lloyd West End-i újraélesztése, Andrew Lloyd Webber és Tim Rice 1978-as musicalje, az Evita kapcsán a kritikusok dicsérték a szereplők kémiaját és elektromos energiáját. Ez a modern, magas feszültségű újratöltése Argentína leghíresebb first ladyjének (akit Rachel Zegler alakít) rockos hangzásvilágot, Beyoncé-hoz méltó hajcsavarásokat, valamint éles elemzést kínál a populizmusról és a hírnévről. Zegler partnere Olivas, aki sötét, fenyegető árnyalatot visz Perón karakterébe – egy olyan szerepbe, amit általában idősebb színészek játszanak, így 28 évesen különösen feltűnő a megformálása.

Amikor a bemelegítés előtt beszélgetünk, Olivas vidám és könnyedén nevet – éles ellentétben a karakterével. Diego Andres Rodriguez, aki Chet játssza, int a Zoom-hívás hátteréből. (A ketten egy Camden-i lakást és egy öltözőt osztanak meg a Palladium mélyén.) Ez az első alkalom, hogy az Egyesült Királyságban vannak. "A szabadnapjainkra igyekszünk minél többet felfedezni," mondja Olivas. Reménykedtek, hogy megnézik Mariah Careyt a Brighton Pride-on, de végül egy vasárnapi roastot ettek a The Greyhound-ban, sétáltak a Kew Gardensben, és ittak egyet a Richmond-i Thames partján. A próbák végére már minden klasszikus turistalátványosságot megnéztek.

Olivas Houstonban, Texasban nőtt fel, majd Los Angelesbe költözött tanulmányai miatt. Kezdetben a sport – amerikai foci, kosárlabda, vízilabda – és a gépészmérnöki pálya, apja nyomdokaiba lépés állt a középpontban, de egy térd sérülés és az L.A.-i színházi világ megismerése megváltoztatta az útját. (Anyja, aki már belefáradt, hogy folyton zuhanyban énekel, végül beírta egy közösségi Ragtime-előadásba.) "Ezután teljesen a színészetnek szenteltem magam," mondja. "De még mindig csak mellékként tekintettem rá – valamire, amit egy stabil 9-től 5-ös munka mellett csinálok." A konzervatív Texasban felnőni azt is jelentette, hogy le kellett szoknia arról, hogy korlátozva érezze, kivé válhat.

"Az egyetemen választanom kellett: színház vagy mérnöki pálya. Megtettem az ugrást. És most itt vagyok, a West Enden."

Az előadás mind a kiszolgált közönséget, mind a véletlenszerűen betérőket magával ragadta, különösen Zegler mostanra virális lett erkélyjelenete miatt. A színház belsejében Olivas csendes intenzitással uralja a színpadot.

Itt Vogue-nak mesél arról, hogyan újragondolta Perónt a mai kor számára, a darab politikai visszhangjáról, és a rejtvények iránti szeretetéről.

Vogue: Szia, James! Hogyan találod meg a szerepben magad? Ez egy nagyon más megközelítés Perónnal kapcsolatban.
James Olivas: Természetes hajlamom, hogy mindenbe energiát öntsek – ha bizonytalan vagyok, még jobban erőlködök. De Perón ennek az ellentéte: megfontolt, és abszolút önbizalmat sugároz. Idővel megtanultam megbarátkozni ezzel a nyugalommal.

Az igazi kihívás? Hatást kelteni monológok vagy szólók nélkül. Ez egy fejlődési út volt – remélhetőleg sikeres. Hagyományosan idősebb színészek játsszák Perónt, de mi azt akartuk, hogy 2025-nek, a mai politikusoknak releváns legyen. Most már értem őket. Sokan azt hiszik, hogy felismerik a rosszat, amikor meglátják – hogy amikor egy veszélyes alak tévében beszédet mond, nyilvánvalóan ijesztőnek tűnik, talán egy gonosz bajusszal. De nem, ezek a figurák gyakran elbűvölőek.

Hatott ez arra, hogyan reagál a közönség az előadásodra?
Sokan mondják nekem az előadás után: "Remek munka, de őszintén szólva – nem kedveltem a karakteredet." Hát nem is kellene! Örülök az őszinteségnek, de a lényeg nem az, hogy elbűvöljelek a karizmámmal. Hanem az, hogy átlásd a csiszolt felszínt, és felismerd, mi is valójában a karakterem. Remélhetőleg ez segít az embereknek jobb médiaismeretet szerezni a való életben.

Hihetetlenül kifizetődő hallani az első alkalommal színházba jövőket, a régóta Evita-rajongókat, és még azokat is, akik látták az eredeti produkciót, de most a miénket tartják a kedvencüknek – a hangulatunk teljesen más. Latinó előadóként Londonban az is különösen jelentős, hogy látom, ahgy dél-amerikai közönség utazik ide, hogy egy latin-amerikai politikáról szóló darabot nézzen. Nem sok lehetőségünk volt eddig arra, hogy a közösségünk képviseltesse magát a színpadon.

Tim Rice is a közönségben volt, amikor láttam az előadást. Mindig tudsz a nagy nevekről, akik nézik?
Amikor Tim Rice jött, az volt az első alkalom, hogy Diego és én találkoztunk vele! Az előadások között, ahogy a színfalak mögött információt adunk tovább, suttogások terjednek arról, ki van a közönségben. Andrew Garfield is itt volt pár hete – óriási rajongója vagyok a munkásságának. Anna Wintour, Danny Ramirez, Maude Apatow is járt már nálunk… nagyon sokan, akiket most nem is emlékszem felsorolni.

Hogyan befolyásolja a színpadon kívüli barátságotok Rachellel az előadást?
A való életben kialakult barátságunk sokkal erősebbé teszi a színpadi kémiát. Amikor valakivel valóban összhangban vagy, jobban érzékelitek egymás energiáját, közösen hoztok döntéseket, hogy életre kelt