Ludovico Bruno szeretete a harcművészetek iránt átsüt munkáin. Izmos alkata számtalan edzőteremben töltött óráról árulkodik – és ez magyarázza, hogy miért kedveli a Mordecai márkája az oversized, laza szabásokat. "Olyan ruhákat tervezek, amiket magam is hordani szívesen" – mondta tavaszi kollekciója bemutatóján, amelyet találóan egy vívóteremben tartottak. A show valódi atlétákat vonultatott fel birkózó- és karate iskolákból, akik élőben mutattak be judó mozdulatokat, elmosva a kifutó és a dozsó közötti határt csendes intenzitással.

A judokák pózai gyakran olyanok, mint egy ölelés – fizikai, igen, de mélyen tiszteletteljes, még verseny közben is. Ez az ötlet új jelentést nyert, miután Bruno látott egy fotót két testvérről, akik háború miatt elszakadva újra találkoztak. A pillanat nyers gyengédsége inspirálta a kollekció irányváltását: a sziluettek testhez állóbbá váltak, a térfogatokat visszafogták, hogy kiemeljék a test formáját. Mégis, a ruhák mozgásteret hagytak, a könnyű, légző anyagoknak köszönhetően.

Bruno a Monclernél csiszolta tudását, és a nagy teljesítményű sportruházatban szerzett szakértelme egyértelműen megmutatkozik a különlegességében – egyszerű, de funkcionális, innovatív megoldásokkal. A pufferkabátjai szorosan ölelték a torsót, kipárnázott hasizmokkal (edzőterem nélkül), amelyeket bő, de bokánál szűkülő ejtőernyőnadrágokra kombinált. Az utazás hatása mindvégig megjelent, mint a vibráns szuzani mintás nadrágok, amelyek felbontották a semleges színpalettát, vagy a tágas fekete-fehér csíkos kabátok, amelyek az Atlasz-hegység szőnyegeinek textúráit idézték.

"A harcművészet annyira a rituálékról szól, mint a fegyelemről" – mondta Bruno, aki edzésrutinját szinte vallásos elszántsággal végzi. A Mordecainál még egy elegáns blézer is a kimonó formájára utal, visszatükrözve a judó egyenruha kifogástalan eleganciáját.